A traumák olyan mélyen megterhelő élmények, amelyek megrendíthetik az ember biztonságérzetét, önmagába és másokba vetett bizalmát. A túlzottan megterhelő élmények gyakran nem tudnak teljesen feldolgozódni, ezért „fragmentumokként”, töredékes emlékekként maradhatnak jelen a pszichében. A trauma hatására az élmények összetöredezhetnek: bizonyos érzések, képek vagy testi reakciók elszakadhatnak a tudatos emlékezéstől. Emiatt az ember sokszor nem egy összefüggő történetként emlékszik a traumára, hanem váratlanul visszatérő érzetek, szorongások vagy ismétlődő minták formájában éli át azt. Az elfojtott traumatikus élmények a tudattalanban tovább működhetnek, és közvetve befolyásolhatják a kapcsolatokat és a viselkedést. A terápiás folyamat egyik célja ezért az lehet, hogy a szétesett élmények fokozatosan újra összekapcsolódjanak és értelmet nyerjenek az ember saját történetében.


A trauma nemcsak egy rendkívüli esemény lehet, hanem olyan tartós érzelmi hiány vagy bizonytalanság is, amely hosszú időn keresztül hat az ember életére. A korai traumák különösen erősek lehetnek, mert a gyermek személyisége és kapcsolódási mintái még kialakulóban vannak. Ha egy gyerek kiszámíthatatlanságot, elhanyagolást vagy tartós érzelmi bizonytalanságot él át, az később is hatással lehet arra, hogyan kapcsolódik másokhoz és önmagához.


A családterápiás szemlélet szerint a traumák nemcsak egyéni élmények, hanem gyakran a családi rendszerben is tovább élnek. A transzgenerációs traumák azt jelentik, hogy a feldolgozatlan fájdalmak, veszteségek vagy félelmek generációról generációra öröklődhetnek, sokszor kimondatlan módon. Egy családban jelen lehet tartós szorongás, érzelmi távolság vagy túlzott kontroll anélkül, hogy a későbbi generáció pontosan tudná, honnan erednek ezek a minták.


Az egzisztencialista megközelítés szerint a trauma nemcsak pszichés sérülés, hanem az ember világhoz való viszonyát is megváltoztathatja. A traumát átélt ember könnyen elveszítheti azt az érzést, hogy a világ biztonságos és kiszámítható hely. Emiatt gyakran megjelenik a szorongás, a magány vagy az értelemvesztés érzése is. Ugyanakkor, még a legsúlyosabb tapasztalatok mellett is megmaradhat a lehetőség arra, hogy az ember új jelentést adjon az életének.
A terápiás folyamat fontos része annak felismerése, hogy a trauma hatása nem azonos magával az emberrel. A családterápia segíthet megérteni azokat a kapcsolati mintákat és kimondatlan történeteket, amelyek generációkon át fennmaradtak. Amikor ezek láthatóvá válnak, lehetőség nyílik arra is, hogy a családtagok másképp kapcsolódjanak egymáshoz.


A gyógyulás nem azt jelenti, hogy a múlt teljesen eltűnik, hanem azt, hogy az ember fokozatosan új kapcsolatba kerülhet saját történetével. Ez sokszor hosszú és érzékeny folyamat, amelyben fontos szerepe van a biztonságos emberi kapcsolatoknak és az önreflexiónak. A trauma feldolgozása során az ember nemcsak a fájdalommal találkozik, hanem azzal a lehetőséggel is, hogy tudatosabban és hitelesebben alakítsa tovább az életét.